A méhészet története

„Mondjam-e még, amidőn az arany nap a föld üregébe
Űzi a tél hidegét és nyár tüze lángol az égen:
Rengeteg rétet beröpülnek a méhek azonnal,
S megszíván a virág bíbor kelyhét, a vizekre
Inni lelibbennek. Sosem értettem, mily örömtől
Fűtve, szülötteik így etetik, míg mesteri módon
Friss viasz ágyakat és lépes mézet remekelnek.”
/Vergilius: Georgica, Negyedik könyv, fordította: Lakatos István/

Az ókori Rómában, mint az akkori világban mindenütt, a méz nagyon értékes táplálék volt, hiszen akkoriban nemcsak ezzel édesítették az ételeket, italokat, hanem ebben tartósították az egyes ételeket, ezzel ízesítették a bort, ráadásul gyógyhatását is széles körben ismerték. A régészek már az ókori Mezopotámiában is találtak a Kr. e. VI. évezredből olyan kaptárakat, amelyeket egészen biztosan az emberek készítettek, ez pedig a korai méhészkedésre utal.
A sumerek, a babiloniak és a hettiták is ismerték a mézet, és édességeket és illatszereket készítettek belőle. Az ókori Egyiptomban is fejlett volt a méhészkedés. A balzsamozáshoz az egyiptomi orvosok és papok méhészeti termékeket (méz, viasz, propolisz) is felhasználtak.

Az ókori görögök sokat foglalkoztak a méhekkel és a méhészeti termékekkel. A méz neve melissza volt. A görögök tudták azt, hogy a méhek virágokból nektárt gyűjtenek, de úgy képzelték, hogy a nektár az éjszaka az égből hullik a virágokra.

Pannonia (a mai Magyarország dunántúli része) provincia fővárosában, Aquincumban (ma Óbuda) az ásatások során olyan piros és szürke negatív cserépformákat találtak, amelyek segítségével mézeskalácsot készítettek. Ennek a tevékenységnek az alapja a hatásos méhészkedés volt. A méhészeti ismereteket a rómaiak átadhatták a keltáknak és a germán törzseknek, azok pedig az avaroknak majd a szlávoknak. A méhészkedést a Kárpát-medencébe érkező magyarok tovább folytatták. A római birodalom hanyatlása és bukása károsan hatott a méhészkedésre. A birodalmat megdöntő barbár népek a klasszikus görög és római tudást nem ismerték.

Európában megint a méhvadászat lett a fő formája a mézgyűjtésnek, a méhvadászok megjelölték a fáikat, hogy ahhoz többet más ne nyúljon.
A középkorban az igények növekedésével párhuzamosan a méhészkedés ismét fejlődésnek indult. Mátyás király idejében az egy főre eső méz- és viaszfogyasztás jóval nagyobb volt mint most, mégis sok jutott exportra. A környező országokat magyar mézzel, mézeskaláccsal, mézsörel és viasszal honi kereskedőink látták el.

Magyarország területén már jóval a honfoglalás előtt foglalkoztak méhészettel. Már Hérodotosz említést tesz arról, hogy az Iszter (Duna) mellékln lakó trákok méheket tenyésztettek az ő idejében, vagyis 2600 évvel ezelőtt. A Kárpátoktól az Al-Dunáig elterülő óriási hárserdők bizonyára jó méhlegelőt biztosítottak ehhez.

Az Árpád-házi királyok a későbbiekben is figyelmet szenteltek a méhészetnek, amelyet írásos dokumentumok támasztanak alá. Több királyi diploma és alapító levél tanúskodik arról, hogy a méhészetnek nagy gazdasági jelentősége volt akkortájt.

A méhészet a középkorban nem sokat fejlődött. Feltehetőleg kezdetben nem a ház körül tartották a méheket és külön nem is gondozták őket, hanem az erdőségekben a fák odvában tanyázó vadméheket fosztották ki.
A méhészet első oktatói a papok voltak. Méhészeti tudásukat feltehetőleg a római íróktól (Plinius, Vergilius, Varro, Collumella) tanulták. A méhek életéről igen keveset tudtak.

A török háborúk nem sokat ártottak a méhészetnek, minden bizonnyal azért, mert a törökök is szerették és nagyra becsülték a mézet. Érdekesség, hogy a törököknek nem csak az édes méz juthatott az eszébe a méhekről. Történelmi tény az, hogy a méheket a háborúban fegyverként is használták. Bonfini, Mátyás király történetírója így ír az 1445-ös nándorfehérvári csatáról:
“A várfokról a kőfalakat hágó ellenség nyakába egész kas méheket hányván le, megszégyenülve mentenek el alóla a törökök.”

A méhészkedést különféle törvények védték, a visszaéléseket a helyi igazságszolgáltatás torolta meg, néha igen-igen szigorúan.
Mária Terézia ismerte fel annak szükségességét, hogy a méhészetet támogatni kell. 1776-ban rendeletet adott ki, hogy se a kezdő méhészek, se a tíz kasnál többel méhészkedők ne adózzanak. 1775-ben pedig végleg eltörölte a méhtizedet. 1770-ben Bécsben méhészeti főiskolát alapított és a legkülönbözőbb módokon támogatta a méhészet fejlesztését Intézkedéseivel el is érte azt, hogy a méhészet új erőre kapjon. Az 1797-benKeszthelyen a Festetich György által alapított Georgikonban kötelezővé tették a méhészet oktatását.